Az üzleti világ mindig is nagyon kegyetlen volt, nem véletlenül alakult ki a tőzsdecápák és pénzhiénák metaforája. Aki ebben az ágazatban érvényesülni akar, annak bizony fel kell adnia bizonyos viselkedésformákat. Nem lehetsz kedves, megértő, sokkal inkább kegyetlennek és haszonlesőnek kell lenned. A gyengéket úgy tapossák el, mint a cigaretta csikket, ez pedig rengeteg stresszt és szomorúságot okozhat az olyanoknak, akik alapból nem ilyenek. Sok üzletember válik alkoholistává, drogfüggővé, ráadásul néhányan még az életüknek is véget vetnek egy-egy nagyobb kudarc után. Ha függőbeteg lesz valaki, ott már csak egy szakképzett addiktológus segíthet, és pontosan erről próbáltam meggyőzni egy régi ismerősömet, amikor találkoztam vele legutóbb.

Nem tudom, hogy hogyan sodródott ennyire a katasztrófa szélére, de az egyszer biztos, hogy nem úgy nézett ki, mint ahogy legutóbb láttam. Évek teltek el azóta, de arra nem számítottam, hogy csupán árnyéka lesz önmagának. Alapból arra is nehezen lehetett rávenni, hogy szakítson rám egy kis időt, mert még a “szabadidejében” is folyamatosan dolgozik. Neki soha nem áll meg az élet, akár az éjszaka közepén is felhívhatják egy-egy tőzsdei esés vagy árfolyamváltozás miatt. Mint egy orvos, csakhogy ő nem gyógyít, hanem pénzt és vagyon hajszol, ez pedig kikészíti. Amikor megláttam, fel se nagyon ismertem. Az arca püffedt volt, a szemei karikásak és beesettek, a haja javarészt megőszült, és csak az alatt a fél óra alatt, amíg beszélgettünk, megivott három dupla whiskyt. Ha ezt utána kellett volna csinálnom, szerintem négykézláb mentem volna haza. Kiderült, hogy a felesége is elhagyta, szóval a magánélete teljesen szétcsúszott. Így már egyáltalán nem csoda, hogy alkoholista lett belőle, de ez nem azt jelenti, hogy örülök neki. Mondtam is, hogy ennek biztosan nem lesz jó vége, ha így folytatja. Nem a temetésén szeretném újra látni. De tudjuk milyen egy iszákos ember… Kicsit még talán meg is volt sértődve, amiért szóba hoztam.

A találkozás nem éppen olyan emléket hagyott bennem, mint amilyet szerettem volna. Mondhatni, csalódtam, hogy idáig züllött a barátom, és mindez az üzleti cápáskodásnak köszönhető. De elhatározásra is jutottam: akkor is segíteni fogok rajta, ha nem akarja! Persze, mindenható én sem vagyok, és erőszakos sem szeretnék lenni vele, mert a végén még egy életre megutál, de ez nem zárja ki azt, hogy egy jó addiktológus után nézzek neki, aki legalább felmérné az állapotát, és megmondaná, hogy mennyire rossz a helyzet. Keresgettem is egy darabig az interneten, hátha találok valakit, de sajnos aki ilyesmivel foglalkozik, az mind egy-egy kórházban dolgozik, vagy külföldön tartózkodik többet. Ez sokat elárul ám a magyar orvosok helyzetéről, de mindegy. A lényeg, hogy addiktológust találni egyáltalán nem olyen egyszerű, mint azt korábban gondoltam. Ekkor megpróbáltam más irányból megközelíteni a problémát, és láss csodát: máris a nyomára akadtam egy alkoholistákat kezelő magánklinikának, ahol egy igen neves addiktológus is közreműködik.

Természetesen az egyik első dolgom volt ennek az intézménynek a weboldalát kimásolni és elküldeni neki, és természetesen megírtam neki, hogy ez az a hely, amire szüksége van. Itt, ebben a központban mindössze egyetlen hónap alatt csodákat művelnek a hozzájuk betérőkkel. Nagyon magas sikerrátával dolgoznak, az alkoholisták háromnegyedét rövid időn belül sikerül a felépülés útjára állítaniuk. Mindamellett, hogy a nevezett addiktológus is közreműködik a kezelésben, a korábban itt járt gyógyult betegek is rengeteget segítenek a felépülni vágyóknak. A rehabilitációs ház pedig egy nagyon szép környéken, a zajtól és a nyüzsgéstől elzárt helyen található, tökéletes a pihenéshez és a gyógyuláshoz. Igazából nem voltak nagy reményeim azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán fontolóra veszi-e a javaslatomat, de azért igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a helyes útra tereljem a barátomat. Azóta ugyan nem érkezett tőle visszajelzés, remélem, hogy ezzel nem haragítottam magamra végleg, de ha van egy kis esze, akkor felveszi velük a kapcsolatot, legalább egy konzultáció erejéig, és elgondolkodik azon, hogy kezeltesse magát. Nem szeretném elveszíteni, de hát felnőtt ember, csak akkor lehet segíteni rajta, ha ő is szeretné.