Az üzleti megbeszélésen az energia tanúsítvány volt a téma

Minden üzleti ebédnél vagy vacsoránál elő szokott jönni az is, hogy kivel mi újság. Persze, csak ha visszatérő partnerekről van szó. Az üzleti beszélgetések alapja, hogy egy kicsit beszélgessünk is, ne csak az üzletről szóljon az egész étkezés.

Ilyenkor a legkülönfélébb dolgok szoktak előkerülni, ha már ismerjük az üzleti partnerünket, akkor meg lehet említeni olyan dolgokat, aminek már eleve tudatában voltunk, például, hogy hogy vannak a gyerekek vagy hogy megy a ház eladás, ha előtte erről már beszéltünk, természetesen.

Én is ezt választottam, megkérdeztem az egyik partneremet, hogy hogy meg a ház eladás. Mint kiderült, sokkal nehezebb eladni egy házat, mint gondoltam volna, ugyanis rengeteg papírmunka van vele. Nem egyszerű megtalálni a tökéletes vevőt, és nem egyszerű mindent lepapírozni.

Azt mondta a vacsorapartnerem, hogy az egész eladásnak az volt a tetőpontja, mikor két nappal a papírok végleges aláírása előtt közölte az ügyvéd, hogy hiányzik az energetikai tanúsítvány, ami pedig kötelezően szükséges az eladáshoz és nem tudja később pótoltatni.

Azt hitte, hogy nem fog sikerülni az egész adás-vétel egy nyamvadt papír miatt. Már pánikolt, de szerencsére végül minden rendbe jött.

Egy ismerőse ajánlotta neki a www.e-tanusitas.eu oldalt, ahol szerencsére nagyon gyorsan dolgoznak, 24 órán belül meg is vannak mindennel.

Az energetikai tanúsítvány kiállítása nem olyan nagyon időigényes feladat. Persze, meg kell szervezni, hogy a cég mikor tud eljönni, mikor tudják felmérni az ingatlan állapotát, aztán ki is kell állítani magát a tanúsítványt.

Nagyon nagy szerencséjük volt, hogy a www.e-tanusitas.eu oldalon egyeztettek és itt rendelték meg a szolgáltatást. Itt ugyanis elég olcsón megcsinálják a tanúsítást, de ami ennél is nagyobb előnyük, az az, hogy 24 óra alatt kiküldik a papírt. Ez azt jelenti, hogy 1 nap alatt megcsinálnak mindent, a felmérést követő nap már a kezünkben is foghatjuk a tanúsítást.

Az energetikai tanúsítvány azért fontos, mert egy átfogó képet ad az ingatlan állapotáról, 10 évig érvényes, így a vásárlóknak, ha frissen lett elkészítve, akkor egy jó ideig nem kell pótoltatniuk.

Az új építésű házak esetében már régebb óta kötelező ez a tanúsítvány, de nemrég vezették be, hogy minden eladáshoz szükség van rá. Ez egyébként a lakás tartozéka, ezért ha eladjuk a lakást, akkor sem kell újra megcsináltatnunk.

Akkor célszerű, hogyha valamilyen olyan felújítást vagy átalakítást végzünk, ami nagyban érinti a lakás energiafelhasználását. Ilyen mondjuk egy ablak vagy egy fűtés csere. Ezek befolyásolhatják, jobb irányba mozdíthatják az ingatlan besorolását. De alapvetően elég csak 10 évente újat csináltatni belőle.

Hasznos információ ez, mondjuk nem hiszem, hogy mostanában lakást szeretnék venni, vagy eladni, de ha mégis szükségem lenne egy ilyen energetikai tanúsítványra, már tudom, hogy a www.e-tanusitas.eu oldalon kell utána érdeklődni, mert ott fel vannak készülve az igazán sürgős esetekre is.

Ezek a kis beszélgetések nem csak nagyon informatívak, de egyfajta kellemes hangulatot is teremtenek, megalapozzák a jó hangulatú beszélgetéseket és a pozitív kimenetelű megállapodásokat.

Ahogyan ilyenkor lenni szokott, sokkal szimpatikusabbnak tűntem az ügyfélnek, hiszen emlékeztem egy korábbi, aprócska elejtett mondatára, hogy eladja a házát, ezt fel tudtam használni, ygx tudja, hogy figyeltem rá, ezáltal kicsit jobban is bízott bennem, sikerült megkötnünk az üzletet, kedvező feltételekkel, ahogyan azt én szerettem volna.

Sok minden múlik azon, hogyan indítunk egy partnerrel, és persze sok érdekes témával kapcsolatban is képbe kerülhetek. Például nem is tudtam ennek a tanúsítványnak a létezéséről eddig. Ma is sikeresen tanultam valami újat!

www.e-tanusitas.eu
www.e-tanusitas.eu